Miért érdemes gépjárművei kezelésénél GPS Control felügyeleti rendszert alkalmaznia?
Mert így
- a gépjárművekkel kapcsolatos kiadásai nyomon követhetők és tervezhetők
- a gépjármű engedélynélküli magánhasználata, feketefuvar kiszűrhetővé válik
- a megelőzhető a kilométeróra manipulálásával elkövethető károkozások
- a gépjármű flotta kihasználtsága, állapota előre felmérhető, módosítható
- egyben járművei vagyonvédelméről is gondoskodhat.
A haszongépjárművek, tehergépkocsik mozgásának és üzemanyag-fogyasztásuk ellenőrzésére, pontos útnyilvántartás készítésére fejlesztettük ki GPS Control Track készüléket és szolgáltatást.
Műholdak segítségével ± 5 méteres pontosságú helyzet-meghatározást végző készülék a járműve mozgását másodperc pontosan rögzíti, melyről a nap végén a megadott paraméterek alapján útnyilvántartást készít.
Amellett, hogy a járművek pontos helyzetéről, mozgásáról ad tájékoztatást, követhetővé teheti a gépjárművek leállításának, indításának időpontját éppúgy, mint rakterének nyitását és zárását is.
Elszámolást könnyítő funkciója kiegészíthető az üzemanyag szint mérésével is, mellyel az ellenőrzött gépjármű fogyasztása folyamatosan nyomon követhető.
A rögzített, illetve mért adatok bárhonnan, egy letelepített program segítségével interneten keresztül letölthetőek, táblázatban, helyi térképen és grafikonon elemezhetőek. Az elemzés és nyomtatás idejére internet-kapcsolat nem szükséges, így az alkalmazás akár internetkapcsolattal nem rendelkező környezetben GSM kapcsolattal dolgozó notebookról is alacsony telefonköltség mellett használható.
Térképrendszerén megjeleníthető, illetve az SMS Control (opció) segítségével bárhonnan lekérdezhető a gépjárművek pillanatnyi tartózkodási helye.
Központunk 24 órán keresztül figyeli és rögzíti a gépjárművek adatait. A gépjárműbe szerelt készülék belső akkumulátorral rendelkezik, ezért a rendszer elleni szabotázsok időpontját és módját képes rögzíteni.
Nagyértékű munkagépek, kis- és nagytehergépjárműveket kölcsönzők számára előnyösen alkalmazható, hiszen a pontos GPS koordináták segítségével a vissza nem hozott jármű helyzete gyorsan meghatározható, s a választható távoli leállítás funkcióval a jármű továbbhaladása megakadályozható.
Üzemanyag Kontrol
A GPS Control Basic, Track és GPS Control T&Worker üzemanyag regisztráló rendszer beépítésével mindig pontosan tudhatja hogyan alakul gépjármű- és munkagépparkjának üzemanyag-fogyasztása. A rendszer segítségével elemzést készíthet a gépjárművek napi- és átlagfogyasztásáról, illetve adott útszakaszokra lebontott fogyasztásról is. A mérés folyamatos, az adatokat a szolgáltató távoli szervere tölti le, és továbbítja a felhasználó számítógépéhez, ezért emberi kéz az adatátvitelbe beavatkozni nem tud. Bővebben…